Sok helyen olvasom/hallom, hogy egy ma 15-20 éves fiatal már nem úgy viszonyul az autós kérdéshez, mint az idősebbek, amikor hasonló korban jártak. Hú de nehéz ezt úgy leírni, hogy ne legyek azonnal boomer a 33 évemmel. Pedig nem vagyok öreg, de fiatal se. Nyomasztó egy állapot ez. Visszatérve tehát, hallani olyasmit, hogy egy mai kamasz világából már nem hasít ki túl nagy szeletet az autózás. Nincsenek legendás versenyautók a gyerekszobák falán, és undorral van adogatva a villáskulcs apának. Miért van ez?

Ikonikus jelenet a Moszkva tér c. filmből

Sokan azt mondják, hogy az autógyártók a hibásak, hogy csak célszerszámokat adnak egy hétköznapi ember kezébe. Jellegtelen SUV-ok, praktikumra kihegyezett crossoverek. Hol egy vagány cabrio? Ki gyárt ma még egy rendes coupét? Vagy csak egy 3 ajtós szedánt? Nem terepkupét, meg terep-kombi-kupét. Apa bemegy a szalonba, és kihoz egy lelketlen, duruzsoló, végtelenségig megbízható, volvoszürke/területiképviselőfehér/maffiafekete modern, de mégis semmilyen autót. Persze, ezen is sok múlhat, de az autóba beleszeretés talán nem itt kezdődik.Ez csak annak fáj, aki már tudja, mi az a benzinszag.

Talán csak a mobilitás már nem extra.

Kamaszkoromban, vidéken, a szomszéd városba jártam gimibe, busszal, minden nap. A buszon meleg volt nyáron, hideg télen, na meg tele volt büdös, izzadt, hangos, paraszt emberrel, akiket én hallgathattam és szagolhattam, neadjisten a bőrömön érezhettem. Utálatos tevékenység volt a kispolgáriság ezen szintje. Utazni ugye kellett, az iskola meg messze volt. Volt tehát motiváció, hogy az ember valahogy kibulizza 16 és fél évesen a B-s jogosítványt a szüleitől. Pénz autót venni persze nem volt, legfeljebb egy romot a nyári munkából, egy kettesgolfot a dinnyepakolásból. De ha még ez sem jött össze, akkor lehetett apa kocsijával menni néha az aktuális lánykáért. Történt a családomban ugyanis, hogy a bátyám 17 évesen megszerezte a jogsit, és valahogy még azt is elérte a szüleimnél, hogy egy szakadt zsigulira beruházzanak neki. Mit tudtunk mi még akkor az autózásról, fenntartásról, költségekről! Ünnep volt minden perc, mikor beleülhettünk és mehettünk vele.

A kétezres évek elején járunk, suttyó diák voltam. Ötszáz forintnál többünk sosem volt egyszerre, és ha nem cigire vagy sörre kellett, akkor épp kijött belőle 2 liter benzin. Nem sok, de az pont egy kör a városban. A szegénységmutató folyamatosan világított az ezerkettesben, mert annyi gubánk sosem volt, hogy kialudjon. Amíg lifegett a benzinmutató egy fél millimétert, addig tudtuk, hogy lötyög a benga a tankban, tehát van benne. Nem is volt mindennapos a vagánykodás, csak néha, hétvégente. De a legnagyobb császárság az volt, amikor valamilyen iskolai ünnepségre mentünk, autóval! Látni az irigy tekinteteket a sulihoz bekanyarodva az iskolatársaktól, akik épp akkor szálltak le a büdös, izzadságszagú buszról, ünneplős szép ruhában, giccses, olcsó lakkcipőben, attól hízott a májunk! Szóval egy szakadt, de gurulni képes kocsi mindig jobb volt annál, mint hogy gyalog járjunk, mint az állatok.

Ide érzem az illatát, kezemben a váltó kattanásait

Extra volt kocsival bulizni menni is. Mindenki sajnálta a sofőrt, hogy nem ihat. Inni, cigizni, megőrülni, csak szétcsapni magunkat egy estére! Eufóriát kergettünk mindannyian akkoriban, és menekültünk a nyomasztónak hitt, valójában nem rossz, szürke polgári életünk elől. Akinek kocsija volt, az lett a legnagyobb császár, ha valaki haza akart menni a buliból az első busz/vonat előtt, főleg télen, esetleg szilveszteri bulikából. Emlékszem a buszon akkoriban semmilyen fűtés nem volt. Persze volt, de a sofőr lopta a gázolajat az öreg Ikarus TD280 interceptorból, ezért minden csepp számított, még az is, ami a fűtéshez kellett volna. Egyszer a csukló utáni részben vacogva mentem hazafelé éjjel, és arra emlékszem, hogy a busz üvegén belül kb fél centis jégréteg volt, amire oda volt fagyva egy fikás zsebkendő. Mennyivel jobb volt a zsiguli fűtése, ami leégette a szőrt a lábamról! Akkor is erre gondoltam.

Ha az öncélú menősködést büntetni lehetne... Valamikor 2010 környékén, a Tatabányai Lada Találkozón

Valahol itt vésődhetett be nekem az autó szeretete, hogy fáraó dolog, ha van egy bármilyen kocsid. A mai kamasz pedig úgy nő fel, hogy van a családban legalább két kocsi, mert apának is van, meg anyának is. Sőt valahol még akad hobbiautó, meg motor, és egyéb jármű is. Sokkal több iskolást visz a szülő az isibe, mint az én gyerekkoromban, de ha mégis busszal közlekedik, azon is van már fűtés. Sőt, klíma is! Az emberek továbbra is büdösek, de már kettővel kényelmesebb ez is. Van roller meg gördeszka olcsóért. Meg lehet oldani a nyomort egy kicsit, ami már pont annyi, hogy ne sóvárogjon az ember a gépkocsi kényelme után. Meg nem is olyan kényelmes az a habszivacs ülés már az autóban, mint egy mára veteránná érett, bármilyen autó rugós ülése volt nekünk.

Valaki egyszer azt mondta, hogy sosem lesz lehetőséged kétszer első benyomást tenni, és azt gondolom itt van a kutya elásva. A bekattanás, bevésődés hiánya a kritikus korban, mert nincs akkora hiányérzet a fiatalban, mint 20 évvel ezelőtt. Meg úgyse lesz rá pénze - gondolja ő. Inkább majd stoppol, meg biciklizik. Az autóért rajongás pedig megmarad annak az egyre kevesebb autistának, aki a benzinszagot valami földöntúli jósággal kötötte össze a múltjában.

Ne felejts el lájkolni minket Facebookon, követni Instagramon.

Legújabb cikkünket olvastad már?