az autós blog és podcast

Kéne: Mazda RX-8

2020. május 13. - GTV1986

Amikor párommal sétálunk az utcán, sokszor megjegyzem, hogy ez vagy az a kocsi kéne. Ő pedig mindig azt válaszolja, hogy jó nagy garázs kellene, ha mindből lehetne egy, amire vágyok. Arra gondoltam, hogy időről időre kivesézünk egy-egy típust, amit szívesen birtokolnék a garázsomban. Ami késik nem múlik :)

images_2.jpg

Mindig vágytam egy Mazda RX8-ra. Ha már egyszer coupés csávó vagyok, meg szeretem a menést is, kevés jobb választás lehetne. A ember legnagyobb hányadának nem adatik meg, hogy olyan autóval járjon, amivel szeretne. Fiatalon nincs rá pénze, középkorúan pedig a praktikumnak hajtanak végül fejet. Szürke közlekedő edényt vesznek a család mozgatására, és amibe nem fér bele a babakocsi, illetve ami nem a lehető legkevesebb üzemanyagból jár el, az szóba sem jöhet. Öreg fejjel pedig a többségi valami cabriot vesz, ha lenne rá zsuga. Mindig mondom, hogy a sportkocsizás legnagyobb ellensége a rendezett családi élet, és a barátnő/feleség. Azonban még én is papírkutya voltam, hogy vegyek egy ilyet, bár mielőtt az Alfát megvettem, erősen nézegettem az RX8 kínálatot is. Vegyük hát sorra, miért kívántam meg ezt a remek autót.

20060711rx81.jpg

Dizájn

 

Először is coupé, ami nekem az etalon. A rövid far, hosszú orr, hátul lecsapott tetővel, nekem ez az autó. A forma 2001-es, és egyszerűen nem bír megöregedni. Még ma is kívánatos minden irányból a legutolsó RX, melyet Ikuo Maeda rajzolt meg nekünk. Az az Ikuo Maeda, aki az első generációs RX7-t megrajzoló Matasaburo Maeda fia.  2003-tól 2010-ig lehetett Európában megvásárolni, azonban az elszálló japán jen árfolyam és a szigorodó emissziós normák véget vetett az eladásainak a válság idején.

2009-177041-2010-mazda-rx-8-facelift-euro-spec1.jpg

Külsőre igazi sportkupé, legszembetűnőbb jegyei - a mazdás külsőn túl - a B oszlop nélküli, hátrafelé nyíló (suicide) hátsó ajtó és a wankel motorra utaló háromszögek (pl. az ülés fejtámlájában, a váltógombon, a hátsó ködlámpa formájában). Szembetűnő továbbá az első sárvédők kopoltyúi, amik a a féktárcsák által képződő forró levegő elvezetését szolgálják.

2009-177057-2010-mazda-rx-8-facelift-euro-spec1.jpg

A belső dizájn egységes. Lehetett rendelni szövet és bőrüléssel egyaránt. Szerény véleményem szerint aki szövet üléssel rendel meg egy sportkupét, az ássa el magát. Aki menő akar lenni, az áldozzon fel egy pár izzadt segget a menőség oltárán. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legmenőbb fekete-piros bőrözés bizonyult a legsérülékenyebbnek a használat során. Feláras extra volt a navigáció, ami mára elég kompromisszumos a használatot illetően, ahogy bármely más ennyi idős típusban is.

Műszaki tartalom

 

A műszaki tartalmat illetően zseniális, minden szempontból kihegyezett technikáról beszélünk. Az RX8 nem egy sportkocsinak kinéző, de valójában hétköznapi autó, nem minden porcikája a sportos vezetést és a tapadást szolgálja. A motor kis mérete és a az első tengelyre történő beépítése miatt az autó súlyelosztása közel 50:50 arányú. Mindezt önzáró differenciálművel szerelt hátsókerék hajtással és multilink hátsó futóművel kombinálva, elől kettős kereszt lengőkarral és toronymerevítővel kínálták, mindezt szériában.

images2_1.jpg

Az autó lelke a hírhedt két tárcsás, 1.3L-es RENESIS wankel motor, amelyet 192 és 232 lóerős változatokban lehetett rendelni az autóhoz. A wankel motor előnye a kompaktabb méret, a lényegesen kevesebb alkotóelemből álló konstrukció, egyszerűbb működés, valamint a kis lökettérfogat ellenére kinyerhető lóerők száma. A motor már önmagában egyedi, hiszen wankel motorral semelyik másik gyártó nem kínált a kétezres években utcai autót.

mazda-piezas-motor-rotativo_750x_1.jpg

Ennek oka a wankel motor költséges fenntartása és a fogyasztása. Aki wankelezésre adja a fejét, annak a legkisebb problémája lesz a 15-20 literes fogyasztás. A motor konstrukciójából és működéséből kifolyólag a benzin mellé nem elhanyagolható mennyiségű olajat is fogyaszt az autó, ami mellesleg az Achilles-ina egyben. A kenőanyag mennyiségének vagy minőségének bárminemű csökkenését azonnali motorfelújítás követi. Típusbetegség továbbá a kuplung és váltók kopása, ami a nagy erőátvitel miatt korábban következik be, mint egy hagyományos autóban, illetve a katalizátorok és a gyújtáselemek gyakori cseréje, amit a magas olajfogyasztás okoz. Ezen túlmenően számolnunk el a tipikus mazdás korrózióval, ami egy mára 10-20 éves mazdát biztosan elér.

Összegzés

 

A Mazda RX8 legnagyobb átka, hogy utcai autóként kínálták, és a benne levő technika túl érzékeny ahhoz, hogy átlagemberek kezébe adták, akik télen-nyáron, a gondolkodást mellőzve rúgták neki, mert ne legyenek illúzióink, egy sportkocsit azért vesz valaki, hogy kitolja a szemét. Azonban a rendeltetésszerű használathoz itt hozzátartozik az olajszint és olajnyomás rendszeres ellenőrzése, a gyújtásalkatrészek karbantartása, és az üzemi hőmérséklet elérésére való odafigyelés használat előtt. Mindenesetre versenytechnikának, vagy hobbi célra ideális. Hazánkban is élénk fórumélet és klub szerveződött a típus köré, mint például a Wankel blog. Az RX8 sosem lesz a szegény ember sportkupéja, még akkor sem, ha ma már néhány százezer forintért hozzájuthatunk egyhez. Sőt, szerintem a sportkupézás alapvetően egy drága hobbi bármilyen autómárkáról is legyen szó. Csak akkor vegyen valaki ilyet, ha a kellően vastag pénztárcán kívül a megfelelő kapcsolatokkal és műszaki ismeretekkel egyaránt rendelkezik, és nem riad vissza attól, hogy koszos lesz a keze, akár napi/heti szinten. Kéne? Nekem nagyon is!

 

Ne felejts el lájkolni minket Facebookon, követni Instagramon.

Legújabb cikkünket olvastad már?

A bejegyzés trackback címe:

https://korlampa.blog.hu/api/trackback/id/tr715688000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása