az autós blog és podcast

Az egyszerűség tragédiája

2021. június 01. - GTV1986

Az autóipart is eléri az a fajta uniformizálás, ami az életünkben már oly sok helyen megtörtént. Mitől lesz lelke egy tárgynak? Mitől szerethető egy olyan komplikált és bonyolult gépezet, mint az autó, és miért nem szerethető egy új autó? Honnan indult és hová tart ez? Jó nekünk vagy rossz? Nehéz erről kicsapongások nélkül írnom.

Vannak fogalmak az életemben ,amik engem mindig taszítottak, amiket sosem akartam befogadni és magaménak tudni. Ilyen szavak voltak az átlag, a köz, a többség, az egyszerűség, stb. Ezek voltak azok a kifejezések, amik az emberek életét - mint egy szobrot - szépen egy geometriailag pontos gömbbé csiszoltak. Képzeljük el a Dávid szobrot, mert azt ismeri mindenki. Tele van részletekkel, olyannyira, hogy minél tovább nézzük, úgy egyre több a részlet, amit észreveszünk. És csak nézni akarjuk tovább, minduntalan, hiszen hátha még lesz egy olyan részlet, amit nem láttunk. Ezektől a frissen felfedezett apróságoktól mindig megújul számunkra a tárgy, megint új lesz. Ugyanakkor - órák múlva - mégsem keressük már a részleteket, mert elfáradunk, leülünk, és már nem fogadja be az agyunk. Majd holnap. Addig végig gondoljuk a ma látottakat, hogy miért azt és miért úgy faragta a művész. Egyáltalán hogyan csinálta, amikor az én kezemben minden kő koccantásra ketté hasad? Ilyen és ehhez hasonló, egyre mélyebb gondolatokkal hajtjuk álomra fejünket.

A mélyen szántó gondolat nehéz. Végiggondolni, hogy az a sok részlet egy autón mennyi verejtékbe került valakinek. Hány órát töltött el vele, aki megrajzolta, aki az agyagmodellt faragta, aki a légellenállását kimérte, aki a használhatóságát tervezte? Mind és mind fáradtság, küzdelem, egyeztetés, elvetés, újra tervezés, gyártás, és így tovább, mire az ember megvehette a boltban, pénzért. A mélyen szántó gondolat célja, hogy feltárja egy ember küzdelmét a győzelemig. Nem az eredmény a fontos, vagy ahogy az arab kultúrában mondják: Nem az úticél a fontos, hanem maga az út. Azonban a tömeg ezt nem bírja. A többség, a csőcselék, az ha érteni akarja, akkor gyorsan és egyszerűen. Nem érdekli a küzdés, hogy miért lett pont úgy húzva a vonal, csak van vonal és kész. Akinek csak mélyenszántó gondolata van, az megkeseredett ember lesz. Akinek viszont egy sincs, az a tudatlanok boldogságában fürdik. 

A siker van az életünk középpontjában. Ki akar ma egy matematikai számítást megérteni? És ki akart matekból 5-öst kapni? Na ugye. Csak a végeredmény a fontos. Senki sem akar az autóján gyújtást, vagy szelephézagot állítani, vagy érteni, hogy miért pont úgy kell a kézi váltóval váltani, ahogy. Csak menjen, csak vigyen, érjek oda pontban. Ezt tudta egy autó helyett a helyijáratos busz is, viszont az egyszerűség nem puritán, hanem kényelmes, a kényelem pedig mindig is a kiváltságosok luxusa volt. A kényelmes egyszerűség pénzbe kerül, a komplikáltság pedig még többe, csak nem tudják. Megvehetem pénzért, hogy az autóm lámpáját valaki újítsa fel, szimplán elküldöm, kifizetem és visszakapom a mestertől felújítva. Az, hogy megtanuljam magam felújítani, az alkatrészek, a szakkönyvek, a időm, amit rá szánok, hogy tudjam hogyan kell, mérhetetlenül drága. Elmerülni a tudás mélységeiben, az az igazi kincs.

A folyamat nem egyik pillanatról a másikra történik, szép lassan csiszoltuk az autót azzá a szürke masszává, amit ma látunk egy autószalonban. A karburátor a gőzgéphez képest volt kényelmesebb, ahogy az injektor a karburátorhoz képest. A xenon lámpa a halogénhez képest volt elitebb, ahogy most már a led a xenonhoz képest. Sokak szemében a led is boomer dolog, a lézer az sokkal menőbb és újabb. A villanyautó pedig a a belső égésű motorhoz képest. Ahogy már előzőleg írtam, csak menjen, csak vigyen, vezetni se kelljen. Had aludjak a hátsó ülésen még visz a modern technika, de csak én egyedül. A tömegközlekedés pont ezt tudja, de a legtöbb ember úgy akar a többség része lenni, hogy azt nem vállalja, az nem menő. Ő egymaga akarja az egész buszt, a többi ember nélkül.

Tényleg ez az álmod? 


Aztán ahogy lecsupaszította mindenki a saját Dávid szobrát, és elkészült a tökéletes gömb, hirtelen elkezdi zavarni a túlzott egyszerűség. Az a megbízható autót birtokló ember elkezd autós múzeumokba és veterános rendezvényekre járni, hogy mutogathassa a mellette állónak a régi, bonyolult formát és technikát, hogy ezek voltak az igazi autók! Akkor még tudtak autót gyártani! De az ő életéből nem hiányoznak ezek a komplikált, és a komplikáltságuk okán szép technikák, csak az álmaiból. 

Azt gondolom kijelenthetjük, hogy az általunk (még) ismert autónak vége. Nincs, a szalonokban ne is keresd. Ugyanúgy hívjuk, de már csak messziről hasonlít arra, amit autóként ismerünk. Vége lett az uniformizálással, az alacsony fogyasztással, az ezüst, fekete és területiképviselőfehér színekkel, a visszagurulásgátlóval, a keréknyomás szenzorral, a villanymotorokkal, a színes kárpitok hiányával, a katalizátorral és a tabletekkel. Ahogy az olykor már műtárgy színvonalú mobiltelefonjainkból egy - a sokaság számára megfelelő - fekete téglát gyártottunk, úgy a szép formájú, színű, kellemes hangú, szagú autóinkból mosógép tónusú, tabletekkel beborított, kamerákkal teletűzdelt bádogdobozokat csináltunk, és még örülünk is neki

Ahogy olvastam Csikós Zsolti könyveit, folyton eszembe jut, ahogy azon vekeng, hogy kamaszkorában az utcaképet csupa Skoda, Lada és Trabant alkotta. Én mit szóljak abban az országban, ahol a legjobban fogyó autó az Open Astra és a Suzuki Swift? Ahol az utcaképet csupa szürke és fekete autó alkotja? Léptünk vajon egy métert is előrébb, vagy még mindig ugyanott tartunk? Aki átlagos volt akkor, az átlagos ma is.

Ahogy a maroknyi autórajongó társam, úgy én sem akartam soha egyszerű lenni. Nem akartam mindig csak jól járni, küzdelmek nélkül élni, pedig a lehetőségem megvan rá, hogy baromi kényelmesen oldjam meg. Ugyanakkor ha a középszert választom, akkor letudom az életem. Csak meg lenne oldva minden, és a végén mi maradna? Egy jó hosszú kipipált lista a kezemben?

Mélyen szántó gondolat? Ugyan! Ha te nem követed a tömeget, te egy különc, maradi hülye vagy, akárcsak én. Mi marad nekünk, akik az ócska romjainkat szögeljük? Nem a nagybetűs életet választjuk, és megmaradunk buckalakónak, hogy majd a végén a sok átlagautós - aki ugye jól csinálja - eljön majd a múzeumba megnézni azt az üszkös romot, amit ő gyáva nyúlként sosem választott, de én itt és most mosolyogva vezetek. 

"Válaszd az életet, válaszd a munkát, válaszd a karriert, válaszd a rohadt nagy TV-t! Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD-lejátszókat és elemes konzervnyitókat! Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet és a fogászati ellátást, válaszd a fix kamatozású jelzálogkölcsönt, válassz első otthont, válaszd meg a barátaidat! Válassz szabadidőruhát és hozzá illő sporttáskát, válassz egy három szobás lakosztályt részletre egy ócska sorházban! Válassz DIY-t, és kérdezd meg egy vasárnap reggel, hogy ki a fene vagy! Terülj el egy fotelban, és nézd a lélekölő, agypusztító TV-s kvízjátékokat! Tömd tele a szádat ócska szemét ételekkel! Válaszd a végén a rothadást! Pisálj utoljára egy szánalmas otthonban, élj pusztán zavaró körülményként rohadék kölykeid számára, akiket azért nemzettél, hogy magadat helyettesítsd! Válaszd a jövőt, válaszd az életet! De miért akarnék ilyesmit csinálni? Úgy döntöttem, hogy nem választom az életet." - Trainspotting

A bejegyzés trackback címe:

https://korlampa.blog.hu/api/trackback/id/tr2316578918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása