A babettázás is minden férfi életében el kell, hogy jöjjön. Szerintem aki vidéken élt, az előbb-utóbb kipróbálta a remek szocialista ipar valamelyik kétkerekű csodáját, legyen az Simson, MZ vagy Babetta. Meg hát anyámmal élek, babettával járok, macskám van és ne is legyek kemény? Na ugye!

Mivel fényképem egy darab sincs ebből a korszakból, hiszen az átlag fényképező ami féltett családi kincs volt, max 2 megapixelt tudott. Így a netről vadásztam össze a képeket.

Nem mondanám, hogy sokat tudok erről a kiváló járműről. Történt egyszer, valamikor a kétezres évek elején, hogy kamaszként valami kocsit berheltünk a garázsban. Egyszer odajött az egyik ismerősöm faterja, aki mellesleg háziorvos volt, hogy hát van neki az a régi Babettája. Évek óta be sem indította, de neki már nem kell. Kell-e nekünk vagy tolja a kuka mellé? Hát, mit lehet erre mondani? Így az amúgy is zsúfolt garázsba került egy Babetta is. Persze rendesen lefingott állapotban volt, a lengéscsillapítói kuka, állt rajta vastagon a por, és be sem indult. Mi meg annyit értettünk hozzá akkoriban, mint bármilyen járműhöz (semmit), de hát érdekelt minket akkoriban minden kihívás.

Történt aztán, hogy megbeszéltük a tesómmal, hogy működőképes állapotra kéne hozni a Babettát. A lábraállításra nem volt pénzünk, de hogy elindítsuk, az sima ügynek tűnt. Ötven köbcenti, karburátor, egy darab gyertya, mi baj lehet? Aznap épp kijött velem szerelni az akkori csajom is, Renike. Nem az eszéért szerettem, ahogyan ő sem a kocsimért engem. Hiszen nem volt neki az, nekem ez. Fél napig berheltük ezt a csodát, hogy beinduljon. Dőlt belőle a benzin, persze tömítés készletünk nem volt. A gyertyát folyton beköpte, csak nem akart összeállni. Megvan az a jelenet, hogy valaki áll egy sztenderre tett Babettán és vadul tekeri, egy másik csávó pedig mellette térdel és próbálja levenni róla a rontást? Na, így néztünk ki mi is. Aztán egyszer csak, pont amikor Norbi haverom próbálta elmagyarázni Renikének, hogy mitől forró a motor, és valami vasalós hasonlatnál tartott, hogy olyat látott-e már, na akkor elkapta, és beröffent. Nagy volt az öröm, és boldogság.

Ki is találtuk, hogy kéne csapatni vele kicsit, először csak ott a garázssoron. Mondanom sem kell, hogy a babaetta újkorában ment 30 km/h-val, nyélen. Ez ment úgy hússzal. A 30km/h pont az a sebesség, hogy na, most kéne még egy kis gáz, és akkor lenne használható. De nem akartunk mi vele közlekedni, csak ökörködni. Fel is hívtuk a doki fiát, Tamáskát, hogy jöjjön már ki hozzánk, mert megy a Babetta. Jött is, nagy vigyorral, hogy hát ezt hogy! Mivel már mindenki ment egy próbakört, el is határoztuk, hogy kimegyünk vele a város túlvégébe egy elhagyott útra tekerni a szarvát a benzinkecskének. Elindultunk az ezerkettessel, mögöttünk Tamáska a babettával. Jogsija senkinek nem volt, de hát mégis ő volt legközelebb a tulaj holdudvarához, hozza ő.

Odaértünk, és boldogan mentük a köröket. Renike, menjél te is - mondtam a csajomnak, aki meg ment is. Azért egy leharcolt babettával nehéz komolyabb kárt csinálni, gondoltam én. Jön azonban Renike visszafelé, hogy nem megy a motor. Vakarjuk a fejünket. Persze szerszámot egy darabot se hoztunk. Hamar meglett a probléma, ugyanis kiszakadt a gázbovden a markolatból. Nem tartott sokáig a felfedezés, hogy hát akkor majd húzzuk kézzel a bovdent, mert Babettával úgyis csak nyélen érdemes közlekedni. Még kb két kört bírt ki, mikor úgy döntött a 30 éves bovden,hogy akkor ő inkább a másik fejétől is megszabadulna, ami a karburátorban volt.

Innen lett érdekes a történet. Hogy meg bírjuk szerelni, vissza kéne vinni a garázsba, de ká-nehéz volt ahhoz, hogy berakjuk a zsiguliba. Jött a fejvakarás, hogy hááát, akkor csak vissza kéne pedálozni vele a garázsba, ami kb 3km. Ki legyen a szerencsés? Mivel Tamáska hozta ide, hát neki kéne visszatekerni. Méltatlankodására megnyugtattuk, hogy nem lesz egyedül a bajban, majd megyünk utána a kocsival. Na most a Babettát, ha tekered, akkor kurvalassan megy, viszont durrog. Azt akkor még nem tudtuk, hogy üresbe is lehet rakni :)

Szóval Tamáska teker az eddigi tempós 20 km/h helyett úgy 5-tel. Mi meg tespedünk a zsigában, és próbáltuk palástolni, ahogy ráz minket a röhögés. Tartott ez egészen a város fő utcájának elejéig, ami nyilván fullon volt emberrel a szolid nyári estén. Tamáska teker, az emberek meg nézik, hogy ha durrog, akkor miért tekeri? Addigra annyira rázott minket a röhögés, hogy szóltunk is Tamáskának, hogy mi inkább a garázsban várnánk meg őt. Azzal rá is léptünk a gázra, és a Lada koppány kipufogó felhördülését csak egy: Mi?! Köcsögök, ne hagyjatok iiiiiitt...!! - felkiáltás törte meg egy pillanatra.

A garázsban egy jó fél órát tespedtünk, hol kuncogva, hol egymást oltva, hogy mekkora sudribunkók vagyunk, amiért ott hagytuk Tamást. Néha tűnődtünk is rajta, hogy vajon merre jár. Amikor begördült szerencsétlen, annyira lihegett, hogy csak mutatni tudta lila fejjel, az összes végtagjával, hogy mennyire bekaphatjuk, mert beszélni azt nem tudott. Miután kifújta magát, betoltuk a Babettát, aztán elmentünk haza.

Végül sosem lett a Babettából felújítós projekt a kezeink közt. Nálam töltött pályafutását úgy fejezte be, hogy elcseréltem egy pár ködlámpára, meg három könyvre. De vigasztaljon titeket, hogy akivel elbizniszeltem teljesen felújította. Addig nem is sejtettem, hogy króm felnik voltak a lerúgott mopeden. Szóval minden jó, ha a vége jó, mi meg ökörködtünk egy jót. Van hasonló sztorid? Írd meg nekünk kommentben!

Ne felejts el lájkolni minket Facebookon, követni Instagramon.

Legújabb cikkünket olvastad már?