Megjött a monszun, csak az ereszen lecsorgó víz és néhány elázott madár hangja szűrődik be a szobába. A kutyák is behúzódtak a bejárati ajtó előtti féltető alá, a GTV pedig a ház előtti fa alatt parkol. Össze fogja genyózni a fa a fényezést, de legalább kevésbé veri el a jégeső, amit megint belengetett az időkép. A 166-os pedig a garázsban várja a feltámadást.
Történt ugyanis, hogy tavaly ősz óta semmi időm nem volt - több más dolog mellett - az autóimra. Amikor a karácsonyi időszakban eldöntöttük, hogy belevágunk az ingatlanok eladásába, azok árának egy ingatlanba történő mördzsölésébe, illetve a minden ezzel együtt járó végeláthatatlan szívásba, akkor már tudtam, hogy most egy darabig nem lesz garázsozás. Csinálom az egyetemet is vén fejjel, de sokszor magam sem tudom miért. Ugyanakkor február elején a TO-s Csabi megjegyezte, hogy ez a félév lesz a legkeményebb, amiben nagyjából igaza is lett. Nem csak azért, mert vége az online oktatásnak és az online vizsgázásnak, hanem mert nem volt semmi időm. Mondhatni a csoporttársaim és a tanárok jóindulatából éltem. Kuncsorogni, hogy írjanak már be a jelenléti ívre, könyörögni, hogy ez a beadandót, amit még meg sem írtam, had adjam már le 3 héttel a lejárt beadási határidő után. Elfelejtett vizsgaidőpontok, vizsga előtt egy órával tanulás, újra rendes hanyag egyetemistának érzem magam. Csakhogy most nem az állam pénzét herdálom, hanem a sajátomat. Az elherdált idő az régen és most is a sajátom.
A 166-os Alfám, a Füles, pedig mindeközben csak ment és ment. Már majdnem olyan volt, mint egy új autó, hogy csak bepattansz, fordítod a kulcsot, és mész. Szaladtak bele a kilométerek, mint ha nem lenne holnap. Csakhogy a Füles közel sem új, hanem elmúlt 20 éves, amivel együtt jár, hogy a bármi is letérdelhet benne. A húsvéti fék megszorulás csak egy feltartott mutató ujj volt, hogy "Komám ez így nem lesz jó" - dörmögte a vén Füles. Azt még gyorsan tudtam javítani, volt hozzá közepesen sok pénzért minden. A fék megjavult, de az a keserű szájíz megmaradt, hogy nem kéne ezt az öreg vasat így hajtani. Vagy legalább néha rá kéne nézni, hovatovább néha lemosni. Jött is az újabb parajelenség, ahogy kell.
Egy mindenki által gyűlölt és rohanós hétfőn történt az eset. A reggeli rohanás után még a vajas kifli és a kávé ízével a számban ugrottam a vezető ülésbe, fordult a kulcs, irány Budaörs. Az első métereket egész problémamentesen tettük meg. A második kanyar után kezdődött valami furcsa vinnyogó hang átdiffundálni a hangszigeteléseken, egyenesen be az utastérbe. Honnan jön ez? Épp valami fatelep mellett mentünk el, egyszerre azt hittem onnan jön a gépzaj, de egy további kanyarral később már nem volt kétségem, hogy a Füles adja ki a fülsértő nyekergést. Mint amikor egy ékszíj csúszik, de mégsem úgy, mert ha csak az ékszíj csúszna, akkor egyenletesen visítana. Ez viszont a fordulatszám változásával a legkülönfélébben visított, mondhatnám négy oktávos lett. A hibafeltárás rögtön nehezítéssel indult, mert félreállva nem akart kinyílni a géptető sem, hibába rángattam a nyitó bowdent. Tehát nem úgy megy az, hogy én csak úgy megnézem mi a pék f@sza visít, füttyög, nyekereg az autómban.
Az ember ilyenkor kiszáll a kocsiból, homlokot vakar, rágyújt, kínjában saját magán röhög. Fogcsikorgatva markolja a kormányt, és ordítana, toporzékolna. Aztán feladja és beismeri, hogy igen, elhanyagolta a kocsit. A kókuszos wunderbaum is rég kifogyott már, és ez így nem jó. Körvonalazódott tehát az autósimogatás, csak azt nem tudtam még, hogy álljak neki. Ott kértem a segítséget, ahol a legtöbb szent hülye van, a facebookos Alfa 166 csoportban. Az ilyen helyeken koncentráltabb a know-how, itt már minden parajelenséggel találkoztak legalább kétszer. Vegyük szépen sorjában, mert hát nehéz úgy hibát diagnosztizálni, hogy a gépetető nem nyílik, ugye.
Jött is a megoldás az egyik szent embertől, hogy nem hogy egy, de mindjárt két lehetőség is van a nyitásra:
1. A kormány alatt, ahol a nyitó kart van, ott rá kell fogni egy fogóval a bowdenre, mert nagyobbat lehet húzni így, mint a karral. Tudni illik, ha kikopott a bowden ház, akkor hajlamos a bowden nem az ideális útján menni, ergó nagyobbat kell húzni.
2. Vagy van a másik eset, ha a bowden elszakadt, ekkor hozzá kell férni valahogy a géptető zárjához. Ennek a 166-os alfában egy megoldása van, szépen el kell köszönni a bal első díszítő elemtől az autó orrán, aztán fogóval szépen kitörni, és akkor hozzá is lehet férni a zárhoz.
Abban azért bíztam, hogy a bowden nem szakadt el, ugyanis annak en egy félreérthetetlen pattanó hangja nyitáskor. Határozott pukkanás, majd olyan könnyen jár a nyitókar ellenállás hiányában, mint ha a szél lengetné. Na most az én nyitó karom kemény volt mint a koporsószög. Arról nem is beszélve, hogy ha ki kellett volna fogóval törni az az elemet a kocsi elején, ami színre van fújva, akkor megint vizionálhattam volna egy százezres fényező látogatást, és az most a legkevésbé sem kívánta a testem (sem a pénztárcám).
Rászántam egy napot, mert hát tényleg, az ilyesmit nem lehet csak úgy elkapkodni. A kapkodás a selejt bölcsője. Szóval kezdjük azzal, hogy fogó a bowdenre, amiről rögtön az elején láttam, hogy nem fog menni, mert egyrészt olyan kevés ott a hely, hogy egy csavarhúzó feje se nagyon fér oda, nem hogy egy patentfogó. Másrészt, amikor mégis odafért, egyszerűen nem lehet normálisan ráfogni a bowdenre, mert ahogy azt ott cibáltam erőt kifejteni nem sikerült, de legalább elkezdtem szálasra koptatni a bowdent, ami egy 20 éves, cérna vékonyságú acélsodrony. Hát, jöhet akkor a fényezett dísz szétkúrása... De nem adják azt olyan olcsón, azért csak megpróbálom a bowdent addig rángatni még előtte, amíg el nem szakad. Ha már lúd... Szóval kicsavaroztam a kis nyitókart a helyéről, lecsücsültem a murvára, lábbal betámasztottam az ajtózsanérhoz, majd két kézzel elkezdtem tépni, mint ha nem lenne holnap. 100kg ha egyszer nekifeszül, valaminek engedni kell. Mint mikor idegből veszed le a pulcsit, ugye végül is csak levetted. De elég az hozzá, hogy két, a homlokomról aláhulló izzadtság hullám közt egy hangos durranással feldobta magát a géptető, bowden szakadás nélkül! Azért ezek az olaszok tudnak valamit, na!
Jöhetett a macskanyúzó hang felderítése. Azt már a 166 face csoportból megtudtam, hogy nem ékszíj, ugyanis ezek a modern, 6 bordás szíjak nem nagyon csúsznak, inkább szakadnak. Vagy ha mégis csúsznak, azt általában hideg, télies időben teszik, nem nyáron a 28 fokban. Esélyesebb, hogy elért engem is a 2.4 JTD motorok átka, a kipufogó leömlő vetemedés. Történik ugyanis, hogy a soros, 5 hengeres motoroknál a kipufogó leömlő a +1 henger miatt hosszabb, emiatt hajlamosabb a vetemedésre. 20 éve alatt pedig kap elég hideget/meleget, hogy vetemedjen a nyomorult, és ő meg is teszi, aztán amikor már kellően feszül, akkor eltöri az egyik tőcsavart, ami a hengerfejhez rögzíti, és ott kifúj. Az megvan az a játok, amikor a két tenyered összeszorítod, a hüvelykujjad és a mutatóujjad közé beteszel egy rágós papírt, és elkezded fújni? Na ugyanez történik, csak itt a rágós papír a kipufogó leömlő lemez tömítése. Szerencsére ez a 20 szelepes motoroknál jellemzőbb hiba, mint a 10 szelepeseknél, mert ott több a hő. Nekem 10 szelepes van, ezért ismét éreztem a kínomban röhögés kezdetét az agyam hátsó tükrében. Szépen, akkurátusan lebontottam a mindenféle burkolatokat meg hővédő lemezeket, majd mivel nem szeretek feleslegesen dolgozni, ezért szépen lefotóztam mindenhonnét a kipufogó leömlőt, de legnagyobb meglepetésemre minden tőcsavar intakt volt, és feszesen vagy épp fesztelenül de tartották a kipufogó leömlőt, ahogy azt kell. Kifújásnak nyoma sincs.
Folytatása következik...
