Ki ne ismerné a Barnhind fogalmát az autós világban mára? Ezek azok a jellemzően ritkaságnak számító autók, amit pajtákban találnak meg 10-20-30 év (vagy még több) állás után. Vegyesek az érzelmeim, ha ilyet látok, és lenne róla néhány keresetlen gondolatom.
Először is, egy barnfind autó nem csak annak a bizonyítéka, hogy milyen kincsek hevernek a világban, hanem annak is, hogy valakinek legalább egyszer az életben jól ment a szekér, és megengedhette magának, hogy megvegyen egy ilyen - akár használtan is szemmel láthatóan magas összeget érő - autót. Gondos gazdája is volt, hiszen ezeket többnyire szép állapotban teszik le, és úgy, hogy lehetőleg legkevésbé sérüljön (felbakolva, letakarva, stb).
Aztán ez a jól menés, jólét egyszer csak valamiért véget ér, de az autó nem eladva lesz, hanem félretéve, hogy majd ha egyszer újra jól fog menni, akkor tovább lesz használva. Sok esetben érzelmi kötődésből nem adják el ezeket a kocsikat, de előfordulhat anyagi megfontolás is, hogy egyszer majd sokat fog érni, vagy műszaki hiba is.
Az újabb jólét viszont nem jön el, sőt, következik egy hosszú időszak, amikor megfeledkeznek az autóról. Szomorú, de ez általában a tulajdonos halála miatt bekövetkező kaotikus örökösödési viták miatt következik be. Sok esetben az örökös nem is tudja mi áll a fészerben. A nagyfaternak valami öreg vasa, és dereng, hogy pici gyerekkorában még ő is ült benne talán egyszer, de igazából nem tudja mi az, milyen értéket képvisel. Többnyire az új gazdának sem jön el az a fajta jólét, hogy talpra állítsa a kocsit, vagy nem erre fordítja.
Végül a Barnfind felfedezése következik egy sasszemű műértő, rokon, barát, szerelő képében, aki felhomályosítja a tulajdonost, hogy bizony kincs lapul ott a szénabálák között. Ekkor jön az eladás, ami vagy hangos, és felkerül az internetre, vagy kézen-közön elmegy a kocsi valami ismerősnek.
Összességében jó dolog találni így egy ilyen autót. Nagy öröm mindig felfedezni valamit, pláne ha az nekünk érték, a tulajnak meg csak nyűg. Azonban az autó legnagyobb állapotromlása mindig az állás következtében alakul ki, így a feltámasztásba csak vastag pénztárcával és pontos típusismerettel, alkatrészbázissal szabad belevágni, különben könnyen nálunk is a cseresznyefa alá kerül a kincs, amibe belefáradunk. Jócskán akad itthon is ilyen lelet, azonban a magyarok nem pajtába, hanem telepi garázsokban, falusi telek végében támasztják le egykori kedvenceiket, amik várják a feltámadást.
Te szerettél volna már lecsapni egy ilyen leletre? És ha igen, sikerült feltámasztani? Írd meg kommentben!